2014. augusztus 28. 22:38 | Portfolio
Mi ez, ha nem háború?
Csütörtökön több forrás szerint is orosz csapatok hatoltak be Ukrajnába. Ezt azonban a különböző európai országok másképp értelmezték, vannak, akik nyílt háborút emlegetnek.
2014. augusztus 28. 22:38 | Portfolio
Csütörtökön több forrás szerint is orosz csapatok hatoltak be Ukrajnába. Ezt azonban a különböző európai országok másképp értelmezték, vannak, akik nyílt háborút emlegetnek.
2014. augusztus 27. 08:59 | MTI, Portfolio
Sikerült elfogadtatni a kedd esti minszki találkozó résztvevőivel a kelet-ukrajnai helyzetre általa előterjesztett béketervet - ezt jelentette be szerda hajnalban a fehérorosz fővárosban rendezett orosz-ukrán-EU csúcstalálkozó után Petro Porosenko ukrán államfő. A béketervről azonban nem sok konkrétumot tudni, és közben Vlagyimir Putyin orosz elnök furcsa támogatásáról biztosította az enyhülési folyamatot: úgy fogalmazott, hogy a kétórás négyszemközti Porosenkó-találkozón egyetértettek abban, hogy azonnal véget kell vetni a vérontásnak, és el kell kezdeni a konfliktus politikai megoldását. Hozzátette azonban, hogy a tűzszünet megvalósításáról nem tárgyalt az ukrán elnökkel, mert - mint állította - Oroszország nem része a konfliktusnak.
2014. augusztus 21. 20:42 | Portfolio
Jövő hét kedden az orosz-ukrán konfliktus kapcsán találkozó lesz Minszkben, ahol az ukrán és az orosz fél egyaránt jelen lesz. Az ukrán elnök arra próbálja majd kérni Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy vonja ki a szeparatistákat hazája területéről.
2014. augusztus 07. 19:56 | Portfolio
Folytatódik az adok-kapok Oroszország és a nyugati államok között. Putyin orosz elnök ígéretének megfelelően csütörtökön a kormány már döntött is az ellenszankciókról. A görögök már be is jelentkeztek az EU-nál kompenzációért, közben Brüsszel válaszlépéseket fontolgat, az érintett magyar ágazatok képviselői pedig a negatív hatások mértékéről beszélnek. Közben a katonai akciók sem szűnnek, a hírek szerint egy vadászgépet is sikerült lelőnie a szakadároknak.
Fontosabb részletek
2014. augusztus 07. 15:00 | Portfolio
Több európai és orosz nagyvállalatot is érintenek a nyugati hatalmak és Oroszország által életbe léptetett illetve tervezett szankciók, a Reuters olyan cégeket listázott, amelyek orosz és/vagy ukrán kitettségükön keresztül veszteségeket szenvedhetnek el.
2014. augusztus 07. 10:54 | Portfolio
Újabb fontos állomásához érkezett az orosz-ukrán válság, vagyis a Kelet-Ukrajnában hónapok óta dúló harcok. Vlagyimir Putyin ugyanis döntési helyzetbe került, miután az oroszbarát szakadárok körül egyre fogy a levegő.
2014. augusztus 05. 18:17 | MTI
Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólította kedden a kormányt, hogy dolgozzon ki válaszintézkedéseket a legújabb nyugati szankciókra.
2014. július 30. 10:49 | Portfolio
Az orosz állami média által hangoztatott összefüggések és Vlagyimir Putyin népszerűségének a Krím annektálása óta látott megugrása miatt nem valószínű, hogy az orosz elnök változtatna azon az irányvonalon, amit eddig az orosz-ukrán válság során követetett - foglalja össze a kilátásokat kedd esti elemző anyagában a Reuters. A brit hírügynökség szerint így az orosz elnök már túlhaladt azon a ponton, ahonnan vissza lehetne fordulni, azaz a helyzetet enyhíteni lehetne, így tehát a nyugati vezetők hiába reménykednek a megenyhülő orosz álláspontban.
2014. július 28. 21:15 | Portfolio
Az Egyesült Államok műholdfelvételekkel bizonyítja, hogy immár az orosz nehéztüzérség is lövi az ukrán hadsereg határközeli egységeit. Állításuk szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a maláj gép katasztrófáját követően nemhogy leépítette volna a szeparatisták támogatását, hanem fokozta azt. Erre válaszul az USA még akár a héten újabb szankciókkal állhat elő az oroszokkal szemben, de immár Európa sem késlekedik a válaszlépéssel. Közben az ENSZ emberi jogi főbiztosának jelentése szerint az oroszpárti szakadárok professzinalizálódtak a harcok során.
Fontosabb részletek
2014. július 23. 06:30 | András Bence
Az egész világ dühödt lázban ég és meg akarja tudni, hogy mekkora az oroszok felelőssége az inkompetens szakadárok produkciójában, melyben - feltételezhetően véletlenül - lelőttek egy polgári utasszállítót. Bizonyíték még nincs, de a részleteket egyre jobban ismerjük, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig a masszív propagandagépezetével sem nagyon bírja kimagyarázni már a történteket. Úgy tűnik, hogy az egykor érdekes feltörekvő piaci országot egyre inkább az elszigeteltségbe taszítja félelmetes elnöke.
2014. július 21. 12:36 | Portfolio
Igen kemény kijelentéseket tett ma délelőtti sajtótájékoztatóján az ukrán és a holland miniszterelnök, közben minden csatornán nőtt a hétvége óta a nyomás az oroszokra, akik akár újabb nyugati szankciókkal is kénytelenek szembenézni. Mindezek tükrében ma délelőtt szokatlan sajtótájékoztatón szokatlanul határozottan sürgette Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy a kelet-ukrajnai szeparatisták garantálják a roncsok közelében a nemzetközi független vizsgálóbizottság tagjainak biztonságát. Mivel a áldozatok kétharmada holland, az ukránok átengednék a vizsgálat koordinálását Hollandiának. Közben a harcok újra kitörtek Donyeckben, az ukrajnai hadsereg szeparatista-ellenes akciója pedig áttörést ért el Luhanszk település mellett. További részletek folyamatosan frissülő cikkünkben érhetők el:
2014. június 25. 11:05 | MTI
Vlagyimir Putyin nem veszíti el a jogát arra, hogy külföldön bevesse az orosz hadsereget akkor sem, ha a parlament felsőháza (Szövetségi Tanács) visszavonja a márciusban adott felhatalmazást - hívták fel a figyelmet szerdán a Kommerszant és a Vedomosztyi című orosz lapok. Közben szerdán az orosz parlament vissza is vonta a korábban adott felhatalmazást.
2014. június 24. 12:23 | Portfolio
Vlagyimir Putyin orosz elnök azt kérte a parlament felső házától, hogy vonja vissza az Ukrajna területén történő esetleges katonai beavatkozással kapcsolatos (még márciusban kiadott) felhatalmazást. A hírre látványosan reagáltak a piacok, felfelé indult az orosz tőzsdeindex, de még a forint is erősödni kezdett. A befektetők ugyanis Putyin lépését úgy értékelhetik, hogy az orosz elnök is hajlandó lépéseket tenni a harcok befejezése érdekében.
2014. június 23. 18:10 | Portfolio
Folytatódik Lengyelországban a lehallgatási botrány, melynek hétfői hullámai egészen Magyarországig értek. A Wprost című lengyel hetilap legújabb beszámolója a PKN Orlen elnöke és lengyel pénzügyminiszter közötti, idén januári beszélgetést hozta nyilvánosságra, melynek során Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatójának a neve is felmerült. A PKN Orlen első embere már hivatalos közleményt is kiadott.
2014. június 22. 15:07 | MTI
Teljes harckészültségbe helyezte Oroszország központi katonai körzetének erőit szombaton Vlagyimir Putyin elnök, majd vasárnap arról beszélt, hogy orosz területeket értek lövések. Források szerint az EU külügyminiszterei hétfőn várhatóan nem fognak újabb szankciókat javasolni, ehelyett a válságot nem katonai misszióval kezelnék.
2014. június 18. 21:11 | MTI
Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnök kedden telefonon beszélt egymással a kétoldalú viszonyról, majd szerdán Porosenko kihirdette az átmeneti tűzszünetet Luhanszk megyében. Ez szomorú alkalomra adott lehetőséget (a halottak kölcsönös kicserélésére), közben Porosenko több fontos állami tisztviselő cseréjét kezdeményezte, így például leváltotta a jegybankelnököt és új külügyminiszter személyére is javaslatot tett.
2014. június 06. 20:25 | MTI
Oroszország kénytelen lesz intézkedéseket hozni saját gazdaságának, piacának a védelmére, ha aláírják Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási szerződést - jelentette ki pénteken Vlagyimir Putyin Deauville-ben, nem zárva ki ugyanakkor annak a lehetőségét sem, hogy Oroszország esetleg humanitárius segélyt nyújt Délkelet-Ukrajna számára.
2014. június 05. 08:40 | MTI
Ha nem sikerül elérni, hogy Oroszország is hozzájáruljon a feszültség csökkentéséhez és a destabilizáció mérsékléséhez Kelet-Ukrajnában, akkor a szankciók harmadik körének, a mélyreható, az orosz gazdaságot széles körben érintő büntetőintézkedéseknek a bevezetését is meg kell fontolni - közölte Angela Merkel német kancellár a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő csoport, a G7 vezetőinek munkavacsoráját követően szerdán Brüsszelben.
2014. május 30. 20:31 | MTI
Vlagyimir Putyin orosz elnök ismét azt hangoztatta pénteken, hogy az ukrán hatóságoknak véget kell vetniük "vérontásnak", és párbeszédet kell kezdeniük az oroszbarát szeparatistákkal.
2014. május 24. 22:26 | MTI
Az ukrán elnökválasztás eredményének elismerését mind a mai napig lebegteti Oroszország.
Hatalmas offenzívába kezdtek az oroszok Zaporizzsjában.
Ezek remek tanácsok lehetnek - főleg pályakezdőknek.
Megemelte várakozásait a menedzsment.
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.